Csütörtök délután indultunk Ferihegyről, hogy felfedezzük Európa legnagyobb városát. Számomra ez volt az első repülés, bár korábban rengeteg helyen jártam már, sok furcsaságot tapasztaltam, de szerencsére útitársaim rutinos repülős utasok voltak, így sok segítséget kaptam tőlük ezek megértéséhez.
Késő délután vagy inkább kora este volt, mikor megérkeztünk a lutoni repülőtérre. Szállásunk hazai ismerősöknél volt, pont a város másik végén, de szerencsére találtunk közvetlen vonatot, mellyel – ugyan több mint egy órát utazva – de átszállás nélkül odajutottunk. Vendéglátóink ajánlották, hogy egy közeli pubban akciósan lehet vacsorázni, és mi természetesen nem hagytuk ki ezt a lehetőséget.
Péntek reggel aztán megkezdtük ismerkedésünket a várossal, elsőként Madame Tussauds panoptikumát vettük célba. Elsőre úgy tűnt, hogy nincs is túl hosszú sor, aztán később kiderült, hogy még három helyiségen át kígyóznak előttünk az emberek, így közel két óra várakozás után sikerült bejutni a viaszbábuk közé. Nagyon jó móka volt a rengeteg hírességgel fényképezkedni, nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magamat érezni. Innen kijőve a Piccadilly-re metróztunk, először tárult elénk a híres reklámfal, ahová a következő napokban rendszeresen visszatértünk. Innen elsétáltunk a kínai negyedbe, és itt meg is ebédeltünk. Utunkat gyalog folytattuk, és kisebb kerülőkkel érkeztünk a Traffalgar térre, kicsit elvegyültünk a tér forgatagában. Tapasztaltuk, hogy valóban ez a város közepe, hisz folyamatos volt a nyüzsgés, és a tér körülő összefüggő sorokban haladtak az autók és a buszok. Természetesen bementünk a National Galeri-be, ahol a teljesség igénye nélkül töltöttünk el hosszabb időt. A galériából kilépve láttuk meg először a Big Ben-t. Sétánkat a Mall-on folytattuk, és a St. James park mentén Buckingham palotához mentünk. Ekkor már sötét volt, így kivilágítva csodálhattuk meg a királyi család lakhelyét. Úgy éreztük, van még bennünk erő, ezért továbbmentünk a Parlamenthez, amit a Temze túlsó partjáról is megnéztünk. Itt – a London Eye tövében – buszra szálltunk, és a Marble Arch felé vettük az irányt. Ekkor utaztunk először a legendás piros emeletes buszon. A végállomás közelében szálltunk le, ahol egy áruházban éppen nagy leárazás volt, így a lányok itt kiélhették magukat. Sok időnk nem volt zárásig, ezért a ruhák nagy részét próba nélkül hoztuk el, sajnos néhány méret nem is lett tökéletes. Döbbenetes volt látni az angol vásárlási „kultúrát” – ha ezt lehet egyáltalán kultúrának nevezni: válogatás közben a nem tetsző darabokat senki nem rakja vissza a polcra, hanem egyszerűen leszórják a földre. Az áruházi alkalmazottak – jellemzően ázsiaiak – pedig próbálják újra összehajtani és visszarakni ezeket, de néha bokáig jártunk a ledobott ruhákban. A boltból kijőve, jó néhány szatyorral felszerelkezve elhatároztuk, hogy már visszamegyünk a szállásra, főként hogy este is lett addigra bőven. Sikerült találnunk egy buszt, amivel még jó fél órát tudtunk utazni a Victoria állomásig, és sikerült az emeleten az első üléseket elfoglalni, így a nap zárásaként egy kis éjszakai buszos városnézésben is részünk volt.
Másnap reggel az előző este megismert pubban kezdtünk, ahol elfogyasztottunk egy klasszikus angol reggelit, majd találtunk a közelben egy bevásárló központot, ahol nagyon olcsón bevásároltunk sportruházatból. Ezzel nagyjából el is telt a délelőtt, és kora délután lett mire a belvárosba értünk. Elsőként a Westminster apátságot szerettük volna megnézni, de legnagyobb megdöbbenésünkre délután kettőkor – érkezésünk előtt néhány perccel – bezárt, és másnap (azaz vasárnap) egyáltalán nem látogatható. Így csak kívülről jártuk körbe az impozáns épületet, majd a szomszédos Parlament épületét is. Átkelve a folyó túlsó partjára elsétáltunk a London Eye tövénél, de nem volt kedvünk felszállni az óriáskerékre, inkább továbbmentünk, és busszal eljutottunk a British Múzeumhoz. Zárás előtt két órával érkeztünk, így ki kellett találnunk, hogy mely gyűjtemények megtekintése fér bele az időnkbe. Természetesen az egyiptomi kiállítás érdekelt bennünket a legjobban, ahol a szobrok, szarkofágok és épületdarabok között a Rosetti követ is közelről láthattuk. Zárás előtt még volt időnk a kínai és a mexikói gyűjteménybe is benézni és több száz emberrel együtt távoztunk záráskor. Esti programként meglátogattuk a híres Harolds áruházat, sőt kipróbáltuk a WC-t is, ahol az áruházhoz méltó luxuskörülményeket tapasztaltunk. Fáradtunk ugyan, de hazamenni nem volt még kedvünk, ezért még átmetróztunk a Piccadilly-re, és sétáltunk egy nagyot a Sohoban, majd a most már szokásos esti buszozással jutottunk el a Victoria állomásra, hogy hazavonatozzunk.
Vasárnap reggel már nehezen ment a felkelés, de csak összeszedtük magunkat, de ezúttal nem a Victoriára, hanem a London Bridge állomásra érkeztünk. Az állomásról kijőve meglepetésemre Cadel Evans kerékpárboltjába botlottunk, de vasárnap révén sajnos zárva volt. A Temze partára kiérve végre elénk tárult a Tower Bridge a maga teljes valóságában. Néhány száz métert kellett gyalogolnunk a folyó mentén, elhaladtunk a múzeumnak berendezett hadihajó, a Belfast mellett. Sajnos nem volt időnk bemenni, mert a méreteiből látszott, hogy több órás program lenne a megtekintése. A Tower Bridge tövében találtuk – mint nem várt érdekességet – a 2012-es olimpia székházát. Aztán eljött, aminek jönnie kellett, vagyis feljutottunk a filmekben oly gyakran látott hídra, különösen jó érzés volt az óriási hídtornyok között átsétálni. Bementünk a híd múzeumába is, ahol a kiállítás nem volt különösebben látványos, de nagyon jó volt a tornyot megmászni, és a tornyokat összekötő folyosókról élvezni a panorámát, főként a Tower épülettömbjének felülnézete volt látványos. A múzeumi túra végén még lementünk az egykori gépházba, ahol korabeli gőzgépeket illetve a híd mozgató mechanikájának modelljét tudjuk testközelből megnézni. A múzeum pénztáránál kapunk egy jó tippet, miszerint délben felnyitják a hidat. Ez ma már elég ritka esemény, ezért szerencsésnek érezzük magunkat, hogy éppen most vagyunk itt, hiszen néhány perccel dél előtt jöttünk ki a gépházból. Meg is érkezett a hajó, ami szemmel láthatóan nem fér át a híd alatt, leállítják a forgalmat is, aztán csak vártunk vagy fél órán keresztül, de nem történt semmi, végül a hajó kiköt, és a forgalom újraindul, a híd nem nyílt.
A híd fel-nem nyílás után végre bejutunk a Towerbe, a régi legendás erődbe. Nem rohanunk egyből a koronázási ékszerekhez, először ráhangolódunk a gigantikus épület légkörére, sétálunk a bástyákon és élvezzük a kora tavaszi napsütést. Az ékszertoronyban szerencsére nem volt tömeg, így kényelmesen jutunk a koronaékszerekhez. Ötletes megoldás, hogy a kiállítási vitrinek között mozgójárda fut, így nem torlódnak fel az emberek. Mi vagy ötször megyünk végig a mozgójárdán, így sok részletet meg tudunk figyelni a különleges tárgyakon, láthatjuk például a két híres gyémántot, az Afrika Csillagát és a Koh-i-Noor-t is. A Tower után buszra szállunk, és átszeljük az üzleti negyedet, a City-t, ami így vasárnap teljesen kihalt. Ismét sikerül a buszon a felső szint első üléseit elfoglalni, így jól látjuk például a Monument nevű gigantikus emlékművet is. A buszról a Szent Pál templomnál szálluk le, ami az útikönyvek szerint vasárnap ingyenesen látogatható. Ez sajnos csak részben igaz, mert belépőt nem kell ugyan venni, de az istentiszteletek miatt nem lehet szabadon bejárni az egész teret, és a kupolába sem lehet felmenni. Azért a templom látványa így is csodálatos. Mivel csodásan sütött a nap átmentünk a közelben lévő Millennium hídon, mely csak gyalogosok számára készült 2000-ben, és túlsó parton megnéztük Shakespeare Globe színházának másolatát, illetve bekukkantunk a Tate Modern képtárba is. Visszatértünk a Szent Pál templomhoz, buszra szálltunk és célba vesszük a Traffalgar teret. Mivel ott éppen Szent Patrik napi őrület volt, egy megállóval korábban leszálltunk, és bolyongunk egy kicsit a belvárosban, majd az utolsó estét a már korábban megismert pubban zárjuk, ahol ismét akciós áron ettünk egy angol marhasültet.
Sajnos a gépünk hétfő reggel 7-kor indult, és mi több mint 100 km-re voltunk a lutoni repülőtértől, így korán kellett indulnunk, nagyon korán. Kettőkor keltünk, hogy elsétáljunk az állomásra, majd egy éjszakai vonattal bejussunk a Victoria Station-re, ahonnan még egy órát buszozunk, és öt óra körül a repülőtéren vagyunk, majd innét a hazaút már gond nélkül zajlik.