Kertész István (Budapest, 1929. augusztus 28. – 1973. április 16.) magyar zenekari és operakarmester.

Karrierje
Kertész István 1953-tól 1955-ig Győrben volt karmester, ezt követően 1957 elejéig a budapesti Operaház alkalmazta. Az 1956-os forradalom leverése utáni zavaros helyzetben, családjával együtt elhagyta Magyarországot. Külföldön elnyert egy ösztöndíjat, amely segítségével a római Santa Cecilia Akadémián kezdett tanulmányokat, Fernando Previtali irányításával. Felesége, Gabry Edit a brémai operaház énekese lett. Tanulmányai befejezése után Kertész a Hamburgi Szimfonikus Zenekar és a Hamburgi Állami Operaház vendégkarmestere lett. Ezen kívül vendégkarmesterkedett még Wiesbadenben és Hannoverben is, és a német közönség elismerését kiváltva mesterien dirigálta a Fideliót és a Bohéméletet.

1960-ban meghívást kapott az Augsburgi Operába, a főzeneigazgatói posztra. Itt az ő dirigálásával mutatták be Mozart A varázsfuvola, a Szöktetés a szerájból, a Così fan tutte és a Figaro házassága című operáit. Ennek okán hamarosan az egyik legjobb Mozart-interpretátorként emlegették. Ezután Verdi operái következtek: a Rigoletto, a Don Carlos, az Otello és a Falstaff, melyekkel bebizonyította, hogy az olasz romantikus operáknak is a legkiválóbb mestere. Bemutatta Richard Strauss operáit is: a Salomét, az Arabellát és A rózsalovagot. 1961-ben meghívták a Salzburgi Fesztiválra, ahol a Szöktetés a szerájbólt vezényelte, majd 1963-ban ugyanitt A varázsfuvolát. Ezalatt sok hangversenyen vezényelte a Berlini Filharmonikus Zenekart, a Londoni Szimfonikus Zenekart, az Izraeli Filharmonikus Zenekart, dirigált a San Franciscói Operában, a Spoletói Fesztiválon, és Párizsban együtt dolgozott Arthur Rubinsteinnel. Kertész István mindössze négy év alatt megalapozta nemzetközi hírnevét.

Nagy-Britanniában 1960-ban mutatkozott be a Londoni Szimfonikus Zenekar élén. Az Izraeli Filharmonikus Zenekarral 1962 márciusában kezdődött a kapcsolata, a Tel-Avivi Mann Auditóriumban adott hangversennyel. A zenekar élén tizenegy év alatt 378 zeneművet dirigált el.

1964-ben a Kölni Operába kapott zeneigazgatói kinevezést, ahol Benjamin Britten Billy Budd és Verdi Stiffelio című operáinak németországi bemutatóját vezényelte. Ezután még – ugyancsak Kölnben – a Titus kegyelme, a Don Giovanni, a Così fan tutte és A varázsfuvola következett. Kölni igazgatói státusza fenntartásával 1965-ben a Londoni Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett, egyúttal a Covent Garden vendégkarmestere is volt. Londonban három évet töltött, ezalatt kialakította az együttes hangzását, remek előadásokat produkált a zenekarral, és általános elismerést aratott Antonín Dvořák kilenc szimfóniájának lemezfelvételével.

Kertész gyakori vendégkarmestere volt az Izraeli Filharmonikus Zenekarnak, a Bécsi Filharmonikus Zenekarnak, a Philadelphia Zenekarnak, a Chicagói Szimfonikus Zenekarnak és számos más zenekarnak. 1973-ban a Bambergi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett, de még ezelőtt a Cleveland Orchestra is sikertelen kísérletet tett a zeneigazgatói poszt betöltésére. A zenekari tagok 96 szavazattal (kettő ellenében) javasolták a tanácsnak, hogy Kertészt kérjék fel Széll György pótlására, de a zenekari tanács elutasította a kérést. Chicagóban 1967 júliusában vezényelt először a Ravinia Fesztiválon, majd 1970 és 1972 között ő volt a fesztivál vezető karmestere.

1973-ban fejezte be Brahms négy szimfóniájának felvételét a Bécsi Szimfonikusokkal, és megkezdte a Változatok egy Haydn-témára rögzítését is, ugyancsak velük. Kertész István azonban 1973. április 13-án váratlanul elhunyt: izraeli turnéja közben a vízbe fulladt, miközben a tengerben fürdött. A Bécsi Szimfonikus Zenekar – tisztelete jeléül – befejezte a Változatok felvételét. Kertész Istvánt a felesége, három gyermeke, Gábor, Péter és Katalin, édesanyja és grafikusművész húga, Vera élte túl.