Ebben az időszakban egyre több római telepes is érkezett Britanniába. Cunobelin törzsfőnök volt az első, aki politikailag egyesítette a déli területeket és őt már Rex Brittonumként hívták, bár halálával ez az államiság megszűnt. Időszámítás után 43-ban eljött a fő római invázió ideje Britannia ellen Claudius császár uralkodása alatt. A hadjárat sikere révén Britannia római provincia lett. A hadjáratot Vespasianus, későbbi római császár vezette i. sz.43-44-ben. Hódításai révén kialakult a nagyjából a mai Anglia alacsonyabban fekvő területeire korlátozódó Britannia provincia. A törzsek egy része meg sem próbált harcolni, azonban a kelták zöme a harcot választotta. I. e. 51-ben sikerült legyőzni Caratacust, a Catavellauni törzs vezetőjét, aki az invázió ürügyét szolgáltatta. Ezt követte a norfolki Boudica királynő lázadása 60-61 körül. A helyzetet végül Cnaeus Julius Agricola római tábornok és helytartó stabilizálta hosszú távon és a hódításokat kiterjesztette a mai Skócia déli részére. Az északi határ végül a Hadrianus fal kiépítésével alakult ki. A meg nem hódított területeken fennmaradt a kelta uralom. A római uralom fejlődést hozott Britannia számára. Új utak és városok épültek. Az első főváros Colchester volt, azonban stratégiai fekvése miatt, az addig jelentéktelen Londinium (a mai London) települést tették meg fővárossá. A kereszténység a 3. és a 4. században kezdett elterjedni. I. sz. 367-ben a kelta pikt és kaledón törzsek északról megtámadták a romanizált területeket. Emellett zavart okoztak a szász kalózok is a 3. század elején. A Római Birodalom ereje olyannyira meggyengült, hogy a római hadsereg 409 és 410 körül kivonult Anglia területéről, mivel a csapatokra máshol volt szüksége. Bizonyosfokú római adminisztráció még fennmaradt ezután is Britanniában, de az 450 körül már biztosan megszűnt a Római Birodalom részének lenni.