Artúr király (angolosan Arthur, más néven Arthus vagy Artus, jelentése „medve”) legendás briton király, aki – amennyiben létező személy volt – az i. sz. 5. század végén, illetve a 6. század elején uralkodott (kb. 496 - 537)[1] . Ma ismert alakját Galfredus de Monmouth Historia Raegum Britanniae c. művéből ismerjük, Galfredus korábbi mondákat gyűjtött össze és kikerekítette őket. A britek régi krónikásai, mint az 512-ben meghalt Gildas és a 735 előtt alkotó Beda Venerabilis nevét sem ismeri. A 10-11. századiak már tudnak róla, de Galfredus az első, aki a teljes mondakört az utókorra hagyja.

Történelmi kutatások megállapították, hogy Artus abban az időben tevékenykedett, mikor a római légiók kivonultak Britanniából Itália és a többi provincia védelmére. Nagy valószínűséggel etnikailag szarmata volt. Mivel a rómaiak szarmata származású nehézlovasságot is alkalmaztak csatáikban kisebb létszámban, a pendragon vörös sárkánya eredetileg szarmata jelkép volt.[forrás?] A briteket ekkor a piktek és skótok tartották rettegésben, a britek erre behívták az Elba torkolatánál tanyázó angolszászokat. A segítőkből azonban elnyomók lettek, és a britek kivonultak a mai Bretagne-félszigetre. Ezek a harcok 500 körül folytak, John Rhys pedig megállapította, hogy ekkor valóban létezett egy Artus vagy Arthur nevű brit vezér, aki 520-ban az angolszászokkal vívott csatában hősiesen küzdve esett el. A Bretagne-ba kivonult britek az ő alakja köré szőtték mondáikat.

Artus alakja e mondák alapján úgy szerepel, mint a várva várt uralkodó, aki a kelták elnyomatását megszünteti, s egész Britanniát kelta uralom alá hajtja. A mondák olyan széles körben terjedtek el, hogy Artusból időközben a lovagok előképe vált, a férfias hűség, a vezér megtestesítője. A fejedelmi ideál megtestesítőjévé csak később vált. A mondák feltűnő hasonlóságot mutatnak Gwydion vagy Odin köreihez.