David Andrew Seaman (Rotherham, 1963. szeptember 19. – ) visszavonult angol labdarúgó-kapus.

1981-től a Leeds United játékosa volt, de itt egy meccsen sem szerepelt, fejlődése érdekében 1982 augusztusában Eddie Gray menedzser kölcsönadta a negyedosztályú Peterborough Unitednek. David sosem tért vissza a kék-sárgákhoz, mivel 1984-ben leigazolta őt az akkor második ligás Birmingham City. Az első ott töltött évében azonnal feljutott csapatával az első osztályba, de egy szezon után vissza is csúsztak a második vonalba. Seaman ekkor a QPR-hez (Queen's Park Rangers) igazolt. Ebben az akkoriban magasan jegyzett klubban könyvelhette el első válogatottbeli meghívását. 1988 novemberében be is mutatkozott Bobby Robson háromoroszlánosai között a Szaúd-Arábia elleni barátságos mérkőzésen.

Egy igazolást már elmulasztott 1990-ben George Graham, az Arsenal FC vezetőedzője, de Seamant sikerült megszereznie, aki felváltotta a már 1982 óta a klubnál védő John Lukicot. A debütálása előtt már Peter Shilton után második számú kapusként kint volt az 1990-es VB-n.

Az Arsenal drukkerek elvárásai nagyok voltak az 1,3 millió fontos vételár miatt, de Bob Wilson (korábbi Ágyús kapus), személyi trénere nagy lehetőségeket látott benne, és odaadta neki azt a trikót, amelyben az 1970-'71-es duplázás során minden meccsen magán viselt. David ezt egész arsenalos karrierje során viselte. Sikeres időszakot töltött el itt: az első szezonban 38 meccsen mindössze 18 gólt kapott – bajnok is lett az Arsenal!

Az 1992-es EB-re nem vitte ki őt Graham Taylor, helyette Chris Woods és Nigel Martyn ment el a kontinensbajnokságra.

1993-ban Ligakupát és FA-kupát is nyert, egy évvel később pedig a KEK-et is elhódította klubjával. Terry Venables-nél, az új szövetségi kapitánynál biztos pont volt a válogatottban, és 2002-ig az is maradt.

1995-ben Graham-et menesztették, de a KEK-fináléba ismét bejutott a csapat, de ott a hosszabbításban Nayim félpályáról megeresztett lövését Seaman csúnyán elnézte, ez egy gyakran felemlegetett hibája maradt, holott bravúrkapus volt. A döntőt a Zaragoza nyerte.

Az 1996-os, hazai rendezésű EB-n a háromoroszlánosok az elődöntőig meneteltek.

Wenger, aki 1996-tól dolgozik a kklubnál, nagyon megbecsülte Seamant. 1998-ban, a duplázásban jelentős szerepet vállalt, ezért a VB-n is biztos helye volt a Glenn Hoddle által dirigált angol gárdában. Egy szezonnal később David rekordot döntött: 38 meccsen mindössze 17(!) gólt kapott a Premier League-ben. A következő évet viszont szívesen elfelejtené: mire fölépült sérüléséből, kiesett a formából, az Ágyúsok kikaptak az UEFA-kupa fináléjában az isztambuli Galatasaray ellenében, illetve az EB-n, mely Hollandiában illetve Belgiumban került megrendezésre, az angolok meglepetésre már a csoportkörben kiestek, mivel harmadik helyen végeztek a portugálok és Románia mögött. 2002-ben klubjával ismét duplázott, de a világbajnokság kellemetlen élmény marad számára: Ronaldinho szabadrúgásgóljában igencsak benne volt; kiesett a szigetország csapata. 2003-ban még egy szövetségi, azaz FA-kupát zsebelhetett be, de végül, miután Arséne Wenger megmondta, hogy a következő idénytől csak cserekapusként számít rá, a ManCity-hez távozott.

Az Arsenal történetében ő szerepelt legtöbbet kapusként: 565 mérkőzésen játszott.

2003 nyarán a kapus a Manchester Cityhez távozott, ahol elsőszámú hálóőrnek számított. A következő év januárjában megsérült a válla, lecserélték – ez volt utolsó profi mérkőzése, visszavonult. Utódja a szintén válogatott David James lett.

Erősségei: jó reflexek, jól zárta a szöget, nagy tizenegyesölő volt. Gyengéi: két gólt varrnak nagyon a nyakába a kritikusok (Ronaldinho, Nayim), illetve azt a találatot, amikor a San Marino-i csatároknak mindössze 8 másodperc kellett ahhoz, hogy bevegyék kapuját, bár ebben a védő, Stuart Pearce is vétkes volt.

Visszavonulása után televíziós pályafutásba kezdett, rövid karakterszerepeket játszott, televíziós vetélkedőkben volt játékvezető (BBC).