John Milton, az egyetemes reformáció egyik legnagyobb költője, az angol polgári forradalom harcosa. Korának legműveltebb emberei közé tartozott, s egyaránt kitűnően ismerte a kortársi irodalmat, az ókori klasszikusokat és a Bibliát. Nem véletlen tehát, hogy mindkét főműve, az Elveszett Paradicsom és a Visszanyert Paradicsom is bibliai témát dolgoz föl. Ebben a korban alapították a Royal Society-t, amely nagyban hozzájárult Robert Boyle, John Dryden és más művészek támogatásához. Megjelent Anglia első újsága is. Oliver Cromwell egyeduralma, a szigorú puritán cenzúra okozta, ideiglenes művészeti hanyatlás után, a restauráció frissítőleg hatott az irodalomra.

A legtöbb költő szatirikus műveket írt, ám ez a műfaj olyannyira veszélyes volt, hogy általában ezeket névtelenül adták ki. Ha kiderült valamelyik költőről, hogy esetleg egy nemest kritizált költeményében, egész biztosan börtön várt rá. Ezért például valószínűsíthető, hogy John Dryden jó néhány költeménye ismeretlen maradt.

A kor prózáját elsősorban a keresztény vallásosság uralta, ám kialakulóban volt már két olyan műfaj, ami később átvette a vezető szerepet: a regény és az újság. A vallásos írás gyakran keveredett politikával és gazdasággal, éppen úgy, ahogy a gazdasági és politikai iratok keveredtek a vallással. A restauráció alatt írta John Locke filozófiai műveit. Locke empirizmusa az emberi értelmet vizsgálta. Két értekezés a polgári kormányzatról (Two Treatises of Government) című műve nagy hatással volt az amerikai függetlenségi háború szellemi atyjaira. A restauráció után is megmaradt a radikalizmus. Az olyan puritán vallású művészeket, mint John Milton kényszerítették a közéleti szerepléstől való visszavonulásra. Sok vallási és ideológiai csoporthoz tartozó írót és költőt hallgattattak el, például a diggereket, a levellereket, vagy a kvékereket. Sok művész került veszélybe Cromwell halála után.

Lehetetlen pontosan megjelölni a regény műfajának kezdetét, azonban az biztos, hogy a restauráció idején jelentek meg terjedelmes és életrajzszerű regények. A francia, illetve spanyol eredetű középkori románc irodalom is még létezett, amit főleg nők olvastak. A regény felvirágoztatásának legjelentősebb alakja Aphra Behn, aki nemcsak az első női regényíró volt, hanem valószínűleg az első regényíró is egyben. Leghíresebb regénye az Oroonoko (1688). A könyv egy kitalált afrikai király African suriname-i rabszolga történetét meséli el. Behn emellett gyakorlott dráma író volt.

A Cromwell puritán uralma után felszabadult színházak ontani kezdték John Dryden, William Wycherley, és George Etherege, darabjait, melyek jól tükrözik a királyi udvar hangulatát, és üdvözlik az arisztokraták életigenlő életmódját. Rövid, minőségi visszaesést követően a 90-es években újra felvirágzott a dráma. Legfontosabbak itt William Congreve komédiái, a Love For Love (1695) és az Így él a világ (The Way of the World) (1700), valamint John Vanbrugh művei.